3D Nyomtatás Bemutató a szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola
és
Alapfokú Művészeti Iskolában

Digitális Témahét keretein belül lehettünk jelen az iskola meghívása után. Köszönet a videóért a Duna-Media TV-nek.


Iskola elérhetősége: ajti.hu>
Forrás: Duna-Media TV



"Iskolánkban a Digitális Témahét nevű programsorozat első napján, nyolc és tizenegy óra között a 3DPrint Kft. izgalmas, interaktív
előadásain vehettek részt iskolánk diákjai, ahol a 3D-s nyomtatás érdekességeivel ismerkedtek meg.
Láthattak 3D-s nyomtatóval készített drónt repülni, és megfoghatták az előadás alatt készített kisebb-nagyobb tárgyakat is.
Vendégelőadónk Németh Ádám színes elméleti előadása közben tanulóink megfigyelhették a gyakorlatban is, hogy hogyan működik
egy 3D-s nyomtató. Közelről is tanúi voltak, hogy hogyan készül egy kulcstartó vagy egy kisebb karika. A számítógépes
modelltervezés lépeseit egy kivetítőn figyelhették meg, majd a megtervezett egyszerű formát mindenki szeme láttára
készítette el a nyomtató.
A nyomtatás technikai megvalósításának rejtelmeiről, a nyomtatók fizikai működéséről, valamint a hardverfelépítés bonyolultsá-
gáról Havasi Attila mesélt érdekesebbnél érdekesebb dolgokat. A nyomtatásnál felhasznált anyagok fontosabb tulajdonságaival
kapcsoltban kihangsúlyozta azt is, hogy a sok technikai feltételnek való megfelelés mellett (keménység, rugalmasság), többek
között természetbarát anyagoknak is kell lenniük. Az előadás végén, a kíváncsiabbak az elkészített tárgyak keménységét
is kipróbálhatták, ráállhattak vagy odavághatták a földhöz is, megtapasztalva azt, hogy nem könnyű széttörni őket.
Az előadásokon a legfiatalabb harmadik/negyedik osztályosoktól kezdve, a legidősebb nyolcadik osztályosokig minden korosztály
részt vett. A leglelkesebbek a harmadik/negyedik osztályosok voltak, akik közül valakinek sikerült is széttörnie egy
elvileg „széttörhetetlen” 3D-s tárgyat (Ahogy mi láttuk: Egy félresikerült nyomtatásunk eredményét körbe adtuk
a diákok között a bemutatók alatt. Így számításaink szerint minimum 200 gyerek próbálkozott, a lehető legkegyetlenebb
kínzási formákat bevetve, a műanyag elemet kétrétbe törni. A kínzás sokáig tartott, mondhatni egy délelőttön át, mire egy
valóban negyedikes kislány úgy vágta földhöz az addigra erejét vesztett darabot, hogy még minket is meglepett.)
.

A Digitális Témahét első „3D-s napján” látottak és hallottak sokakban maradandó, színes élményeket hagytak. Reméljük, hogy a
következő tanévben is sok lelkes érdeklődőnk lesz, akik kíváncsiak lesznek a 3D-s nyomtatás legújabb fejleményeire és
eredményeire. Köszönjük az előadóknak a sok érdekes információt és a látványos bemutatót!"

Bálint Levente
informatika tanár